Az öreg székely bácsi elmegy az orvoshoz, mert egyre kevesebbet hall a külvilágból. Beül a rendelőbe, sóhajt egy nagyot, majd panaszos hangon mondja:

– Doktor úr, nagy a baj! A bal fülemre alig hallok valamit, a jobbra meg már egyáltalán semmit!

Az orvos alaposan megvizsgálja a bácsit, belenéz a fülébe, hümmög egy sort, majd együttérzően így szól:

– Hát, kedves bácsikám, el kell fogadni, hogy maga már nyolcvanöt éves. Ez sajnos a korával jár!

Az öreg székely erre elgondolkodva megvakarja a fejét, majd rávágja:

– Már bocsásson meg, doktor úr, de a jobb fülem is hajszálpontosan nyolcvanöt éves, mégis sokkal rosszabbul hall, mint a bal!

Az öreg székely meg a felesége döcögnek a szekéren hazafelé az erdőből. Egyszer csak a ló megbotlik az egyik kiálló gyökérben.

– Egy! – mondja csendesen a székely.

Mennek tovább egy darabig, a ló megint megbotlik egy nagyobb kőben.

– Kettő! – mondja a székely teljesen nyugodt hangon.

Haladnak tovább, ám a ló harmadszor is megbotlik egy mélyebb kátyúban.

– Három! – mondja a székely, majd szó nélkül előveszi a puskáját a szekérből, és lepuffantja a lovat.

A felesége kétségbeesetten, magából kikelve kiabálni kezd vele:

– Te teljesen megőrültél, István?! Hát normális vagy te?! Hogy tehettél ilyet az egyetlen lovunkkal?! Hogy megyünk így haza, te szerencsétlen?!

A székely lassan megrázza a fejét, ráemeli a tekintetét az asszonyra, majd csendben ennyit mond:

– Egy…

Két öreg székely ül a kerítés tövében, békésen pipáznak a délutáni napsütésben. Egy hosszú hallgatás után megszólal az egyik:

– Te, Áron… Ha megtudnád, hogy már csak egyetlen órád van hátra az életből, mit csinálnál?

– Hát, komám – tűnődik Áron, miközben kifújja a füstöt –, először is megennék egy tál jó szaftos marhapörköltet, meginnék rá két kupica kerítésszaggató szilvapálinkát, aztán gyorsan elhálnám a házasságot az asszonnyal.

– Na és a maradék ötvenöt percben mit csinálnál?

– Csendben várnám, hogy az asszony abbahagyja a röhögést.